A Campana Imballaggi Geo & Tex Trent egy dinamikusan fejlődő olasz utánpótlás- és U23-projekt, amely az elmúlt években stabil fejlesztőcsapattá vált a fiatal versenyzők számára. A Campana-család támogatásával és Alessandro Coden irányításával a csapat regionális kezdeményezésből nemzetközi ambíciókkal rendelkező programmá nőtte ki magát.
2025-től megerősítették a junior és youth struktúrát, egységes szakmai koncepció mentén. A projekt célja hosszú távon versenyképes fiatalok nevelése az elit irányába. 2026-tól a Campana már kontinentális csapatként folytatja működését.

Zsembery , Deák Gábor elnök, Révész

Zsembery Boldizsár 5 éves kora óta kerékpározik, és eddig öt különböző szakágban több mint 20 országos bajnoki címet szerzett. Nevelőegyesülete az Újbuda MTB SE volt, ahol Búr Zsolt és Cser Gábor irányítása alatt fejlődött.
2024-ben került a Sáfár Tamás által vezetett MBH Bank Cycling Team Juniorhoz, ahol már az első szezonjában számos jó helyezést ért el. A 2025-ös év számára is kiemelkedően sikerült, két magyar bajnoki címmel erősítve meg tehetségét és fejlődési ívét.

Révész Ádám 2018 óta igazolt versenyző, pályafutását MTB-sként kezdte a VKE–NELSON Pepperl+Fuchs Team színeiben, Bokros Manassé szakmai irányításával. 2025-ben az MBH Bank Cycling Team junior csapatához szerződött, ahol kizárólag az országúti szakágra fókuszált, és a váltás azonnal eredményeket hozott: tagja lett a magyar junior válogatottnak, valamint sikeresen szerepelt a világbajnokságon és az Európa-bajnokságon. Teljesítményét tovább emeli, hogy mezőnyversenyben magyar bajnoki címet szerzett.

Az olaszországi szerződések létrejöttében kulcsszerepet vállalt Bebtó Zoltán, aki kiváló kapcsolatot ápol több olasz csapatvezetővel, köztük az egykori olasz válogatott versenyzővel, Alessandro Codennel, a Campana sportigazgatójával.

Az Országos Bajnokság győzetese : Révész Ádám (MBH Bank), 2. Varga (Cube Csömör) 3. Zsembery (MBH Bank)
fotó: Vígh Attila