Országúti kerékpársport- Győztünk Mohácson!

A mohácsi vész 500. évfordulóját felvezető rendezvénysorozat részeként kerekpárversenyt rendeztek Mohács 500 néven, ahol a kecskeméti alapítású MBH Bank Cycling Team kettő junior válogatott kerékpárosa, Balogh Zsombor és Szöllőssy Ádám is rajthoz állt. A 110 km-es távon mindketten nagyon aktívan versenyeztek és már az első kilométerek elteltével szökésbe tudtak kerülni pár társukkal együtt. A nemzetközi rutinjukat ügyesen kihasználva Balogh Zsombor nyerte meg az abszolút kategóriát, ezzel magára ölthette az összetett győztesnek járó sárga mezt! Szöllőssy Ádám is a főmezőny előtt ért még célba, így 2. lett az U19-es kategóriában.


A 2014-ben alapított Kecskeméti Első Sor Sportegyesület történetében soha ennyi utánpótlás magyar válogatott kerékpárversenyző még nem volt.” Az országban egyedülálló módon négy korosztályban vannak magyar válogatott sportolóink, köszönhetően a biztos anyagi háttérnek, a tervezhetőségnek és a kimagasló szakmai háttérnek. Nagyon sokan szeretnék nálunk folytatni a sportolói pályafutásukat képviselve Kecskemétet és Magyarországot is! Ezzel a rövidtávú céljainkat elértük, hiszen hazánk egyik legerősebb utánpótlás egyesülete lettünk. De sikereinknek és támogatóinknak köszönhetően, a középtávú célunk is elérhető távolságba került: folytathatjuk az építkezést, de ezúttal a még fiatalabb korosztályok felé nyitunk „– nyilatkozta Sáfár Tamás, az egyesület igazgatója.


Ennek köszönhetőn, a napokban érkezett egy másik örömteli hír is. A csapat U17-es versenyzője, Erdős Dániel meghívót kapott az EYOF (Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál) válogatott keretébe. A több sportágat magába foglaló nagyszabású eseménynek ezúttal a szlovéniai Maribor ad otthont. Dániel a következő napokban egy időfutamon és egy mezőnyversenyen mérheti össze erejét Európa legjobb korosztályos kerékpárosaival.